A szülés és ami utána következett

Azt ígértem írok a szülésröl és az azt következö idöszakról is......szóval most eleget teszek ennek, és az én szüléstörténetemmel kezdeném.

Március 14. - pocakos fotók Mo.-on
Március 16. - vissza "németbe"
Március 17. - küzdök a visszahozott mosatlan ruhák hegyével;)
Március 18 (kedd). - hajnalban elfolyik a magzatvíz, vagyis nem az összes, csak csordogál
én meg hirtelen azt sem tudom mi van.....persze rögtön tudtam hogy nem lehet hirtelen jött vizelettartási probléma a nedvesség oka;)
azért még küzdök a sokkal, fö a pozitivitás: visszafekszek és holnap majd bemegyek a dokimhoz (gondoltam magamban), na amikor mégegyszer is megébredtem mert elöntött a "forró nedvesség" akkor tudtam - nincs mese, irány a kórház mert ez már túl sok folyadék vesztés, lassan nem lesz miben úszkálni a picinek
tudom ez így most idétlenül hangzik, de akár mennyire bepánikoltam, megpróbáltam higgadt maradni, habár hirtelen azt sem tudtam mi lesz most velem, meg a pici babámmal.....hála az internetnek megtudtam, hogy akár 2 héttel is ki lehet tolni a szülést, ha mázlija van az embernek és nem megy el az összes magzatvíz, mert ha csak pici a repedés a burkon ugyanis a magzatvíz újra termelödik, persze nem nagy mennyiség, de kb. fél litert tud a csodás emberi szervezet naponta termelni, vagyis ha tényleg csak szivárog a magzatvíz akkor még nem olyan vészes.....de persze azt is megtudtam a világháló segítségével, hogy nagy a fertözésveszély, hiszen ahol a magzatvíz távozik ott a bacik bejuthatnak szóval a kis babóca máris nincs védve a külvilág elöl ......
Szóval következö történt keltem az uram a hajnal közepén, megpróbálom nem túl drámaian elöadni a helyzetet, mert ö rögtön bepánikol minden kis apróságon.....gondolhatjátok mekkora sokk érte (öt is), amikor mondtam, hogy irány a kórház....
A kórházba érve felvették az adatokat (közben is folydogált a magzatvíz)
majd felküldtek az osztályra ahol rátettek a CTG-re, kiderült fájásaim még nincsenek.....majd jött az ügyeletes orvos és megvizsgált ...semmi jele annak, hogy a baba kikívánkozna (hozzátenném nagyon kellemetlen volt, mert minden alkalommal amikor feláltam a vizsgálóasztalról rögtön loccs)
felvettek az osztályra, már reggelit a kórházban kaptam, majd jött a növér, bekötötte az infúziót, amiben fájás csillapító/megelözö volt meg antibiotikum, hogy megelözzük a fertözést, meg kaptam szurit (tüdöérlelö) a fenekembe.
Napközben még 2x CTG, fájásoknak semmi jele, az orvosok azt mondták, ha minden oké, akkor a hét végéig megpróbáljuk benttartani a kis pocaklakót, minél több tüdöérlelöt kapok annál jobb, de ha a 34. hetet betöltöm beindítják a szülést, mert minél tovább várunk annál nagyobb a rizikó a fertözésre, viszont jó lenne ha babóca a 34. hetet betöltené, mert fiúknál ez valami fordulópont, igaz még akkor is koraszülöttnek számít, de az már fél siker, ha addig kihúzná.
Aznap este aztán újra kellet szúrni a vénát, a kedves kórházi alkalmazott 4-szerre találta el (szidtam is magamban, habár tudom, hogy nálam nehéz megtalálni=O mit ad Isten, hát nem ennél a kedves kis nönél szültem a végén:D
akkor már nem szidtam, mert nagyon aranyos volt és ö tartotta bennem a lelket, végül ö hadarta folyamatosan, hogy "nyomjon még, még, meg még egy kicsit, erösebben, menni fog ez, meg tudja csinálni" stb.

No, de nem haladok annyira elöre.

Másnap reggel kaptam újabb szurit a popsiba, felakasztották az x-edik infúziót is, fincsit reggeliztem (a kajákról amúgy ódákat tudnék zengeni;) majd jött a vizit, kérdezték vannak-e fájások, mondom nincsenek, azért a biztonság kedvéért rátettek megint CTG-re, meg meg is vizsgáltak.....azt mondták megint hogy semmi jele annak hogy pocaklakó megúnta volna a testem melegét;) egyedül azzal ijjesztettek meg kicsit, hogy ez a másik orvos kevesebbnek saccolta a picurka súlyát, eddig a nödokim is meg a doki a kórházba való felvételemkor is ca. 2000g-ra saccolta, a doki szerda d.e. meg még 1900g-nál is kisebbre, de valószínü az volt az oka, hogy kevesebb volt akkor már a magzatvíz, szóval nem a legoptimálisabb az ultrahang vizsgálathoz.

Én az esélytelenek nyugalmával vártam, hogy mi történik majd.....mivel délelött mindent rendben találtak, úgy gondolták visszaveszik a fájás-megelözö cseppecskéket, mert úgy sincsenek fájásaim. Ez valamikor 15 óra magasságában történt. Meghozták a vacsit olyan 5 fél 6 között, a férjecském hazaküldtem, hogy ö is egyen valamit, én full nyugisan megvacsiztam, pedig már mikor hazament az én Drágám kezdtem érezni, hogy kicsit húzódik a hasam alja, nem fájt jobban mint amikor megjön, kérdeztem a növért, hogy ez most mi lehet.....mivel nem volt nekem semmi féle fájásom elötte - se jósló, se leszálló, se semmilyen - gondoltam bármelyik lehet ezek közül.....mondta a növér, hogy hozza a gépet, megnézik CTG-vel, hogy nem indultak-e be a fájások. A gép nem mutatott semmi extrát, viszont 5 percenként kezdett húzódni a hasam, mondom a növérnek, rögtön küldték az orvost, hogy majd megvizsgál.....

Innentöl kezdtek besürüsödni az események.....az orvos mondta, hogy el kezdtem tágulni, szóval beindult a folyamat, a fájáscsillapító még mindig folyt eközben, a szülésznö azt mondta, ha annak ellenére beindult a szülés, akkor innen nincs visszaút=o
tisztán emlékszem fél hétkor áttoltak a szülöszobára, a vajúdós szobát ki is hagytam a programból, hogy miért ma sem tudom, ezek a dokik biztos tudták már, hogy ez gyors menet lesz:D
közben páromnak szóltunk, hogy jönni kéne vissza és ne az osztályra menjen, hanem a szülöszobába rögtön:D szegényem, kíváncsi lettem volna a fejére amikor ezt közölték vele
még arra is simán emlékszem, hogy háromnegyed 7kor levették az infúziót a fájáscsillapítóval, én meg kérdeztem, hogy lenne-e lehetöség a helyére rögtön bekötni valamiféle fájdalomcsillapítót, mert addigra már egész jól éreztem a fájásokat.
Nem panaszkodhatok, rögtön kaptam is az infúziót amiben volt fájdalomcsillapító. Nem sokkal késöbb megérkezett a férjecském is.
Innentöl kicsit összefolytak az események, valószínü hatott az a fájdalomcsillapító:D
Csak arra emlékszem, hogy amikor jöttek a fájások a derekam majd leszakadt, szegény Balázs próbálta masszírozni, hogy kicsit elviselhetöbb legyen a fájdalom, de persze szegényem nem tudta elég hatásosan csinálni, én meg csak kötözkölödtem, hogy ne így, hanem úgy.....szerintem akkor az agyamban nem jutottam tovább a gondolatnál, mint hogy ö az oka mindennek/neki miért nem fáj, miért csak nekem, stb.
Közben néha megvizsgáltak, mondták hogy nagyon szépen haladok, elég gyorsan ráadásul. Tényleg nagyon kedves volt a szülésznöm, még azt is megkérdezte, hogy megvizsgálhat-e a fájás alatt hogy lássa milyen hatással vannak a fájások a méhszáj tágulására, ami ugye azt jelenti, hogy kicsit tovább matat odalent;) én mondtam, hogy nekem aztán olyan mindegy, így is-úgy is fáj, csinálja amit csinálnia kell:D
Mint mondtam, a dolgok nagyon összefolytak, csak arra emlékszem, hogy olyan fél tíz lehetett és én már 8 vagy 9 cm-nél voltam, egyszer csak mondja a szülésznö, hogy ha érzem, hogy nyomni kell nyomhatok, mert a maradék 1 centit ö már megoldja, mivel a baba úgysem olyan nagy, nem lesz gond.
Ekkor jött egy doki is, mert ugye a szülés végsö szakaszánál szokott csatlakozni egy. Én meg mondtam a férjemnek, hogy akkor most ö akár el is hagyhatná a szobát, mert úgy volt megbeszélve, hogy a végsö (véres) résznél neki nem kellene bentmaradni, amúgy se lett volna sok helye mert elég jól körbevették a kórházi dolgozók az "alfelem"=D

Aztán jött a legnehezebb szakasz, amikor nyomni kellett....no én akkor ott minden nyomásnál azt hittem meghalok, majd megfulladtam, a nyomások között meg csak úgy kapkodtam levegö után, de nekem kicsit több idö kellett volna ahhoz, hogy megfelelö mennyiségü oxigénhez jussak, viszont nem lehetett újra kellett nyomni.....én már láttam magamat kívülröl, ahogy liluló fejjel nyomok, de az volt az érzésem semmi eredménye.....végül az orvosok is mondták, hogy jó lenne 1-2 nyomáson belül kijuttatni a babát, mert akkor már nem tudták a szívhangját bemérni, és féltek hogy valami baja lehet, de persze profi módon nem zúdították ezt a nyakamba, inkább csak annyit mondtak, hogy kicsit stresszes a helyzet a baba számára is, úgyhogy adjak bele apait-anyait, hogy minél hamarabb kint legyen a picur és minél kevesebb stressz érje....
majd egy kedves eü-i dolgozó (ki tudja, mi volt a titulusa) teljes erövel ránehezedett a hasamra, úgy próbálta meg külsö ráhatással segíteni a picúr útját lefelé/kifelé, de aztán szerencsére abbahagyta, mert számomra valami kínszenvedés volt, persze én nem mertem szólni, mert gondoltam ha ök ezt tartják szükségesnek ahhoz, hogy a picurka minél hamarabb és problémamentesen lásson napvilágot, ám legyen....
Végül miután a "hölgyemény" abbahagyta, én meg ha lehet még jobban megeröltettem magam, a szülésznö mondta, hogy gátat metszenek, hogy azzal is segítsék a baba mihamarabbi kijutását - öszintén nekem akkor már minden mindegy volt, már csak azt vártam, hogy tényleg minél elöbb kijusson a bébi, és reménykedtem, hogy minden rendben lesz - Itt megnyugtatnék minden még szülés elött álló nöt, a gátmetszés abszolút nem volt gáz, nem is éreztem nagyon semmit, se vágásnál se a "stoppolásnál"
Fogalmam sincs meddig is tartott pontosan maga a kitolási fázis (talán negyedóra v. fél)

2014 márc. 19-én 22:12 perckor megszületett a kis Bence Marcell
Szinte rögtön felsírt, ha minden igaz megmutatták rögtön azután, hogy megszületett, de erre csak homályosan emlékszem, utána gyorsan elvitték, hogy megvizsgálják és kicsit letisztogassák (én azt hittem már vissza se hozzák, rögtön viszik az inkubátorba)
de aztán kis idö után behozták egy törülközöbe bugyolálva, akkor apuci is bejött már a szülöszobára és együtt gyönyörködtünk a kis jövevényben....én kérdeztem, hogy minden rendben van-e, ök mondták hogy igen, ne aggódjak, késöbb még leviszik az újszülött intenzívre, de csak a biztonság kedvéért, meg megfigyelés szempontjából, minden koraszülöttet levisznek.....mellesleg mondták, hogy a születési súlya 2070g és 43cm hosszú (a rögtönzött törölközö-pólyában pedig olyan nagynak tünt;)

Kedvesek voltak az orvosok, amíg a férjemnek megmutatták hova viszik a picurkát, addig engem összestoppoltak;)
utána mondták nekem is, hogy pihenjek az éjjel, és majd holnap reggel menjek csak le a koraszülött osztályra, nem kell aggódni minden rendben van a kisfiúcskánkkal.....én apucit hazaküldtem, mondtam hogy pihenje ö is ki magát.
Màsnap lementünk a koraszülöttre, kicsit megrémített a pici babánk látványa, mivel mindenféle madzagok lógtak körülötte, de végül elmagyarázták, hogy a legtöbb csak azért van, hogy nézzék a szívverését/oxigén ellátottságot, stb. az orrába meg csak egy kis oxigén csö van, magától lélegzik, csak azért adják, hogy azokkal a kis szuszogásokkal is elég oxigénhez jusson a szervezete....én tökéletesen megbíztam az orvosokban, nem kérdöjeleztem meg semmit se, ha azt mondják hogy arra van szükség én elhittem nekik.....

Úgy kb. másfél órára rátették a mellkasomra, mondták hogy nagyon sokat számít a szülöi test melege, hogy hallja a szívverésem.....ez be is bizonyosodott, mert másnap vagy harmadnap levették róla az oxigént, amíg rajtam volt és már nem is kellett visszatenniük;)

Nagy általánosságban el lehet mondani, hogy a mi kis manónk nagyon szuperül erösödött, a gondoskodó kezek alatt minden nap egy kicsit jobb eredményeket produkált, így egyik napról a másikra szinte mindig új szobába tették át (ami azt jelentette, hogy egyre kevesebb/kevésbé intenzívebb figyelmet igényel)
5. nap körül bekerültünk a leghátsó szobába, ahova már tényleg csak megfigyelni teszik be a babákat, onnan mindenkit már csak hazaengentek.....


A gyomorszondától szabadultunk meg kicsit nehézkesen, attól is úgy szabadultunk meg, hogy a kis picúr kitépte az orrából (mint utólag kiderült, pedig mi már annyira örültünk, mert azt hittük azért vették ki az orvosok, mert már nincs rá szüksége)


Végül kis küzdelmek árán azért sikerült a cumisüvegböl etetésre is rászoktatni kicsi manócskánk.....
mondhatni úgy kellett beleimátkozni azt a kis mennyiség anyatejet is amit le tudtam fejni, mert valahogy az a szopó ill. nyelöreflex elég nehezen alakult ki nála (a legtöbb baba már úgy születik, hogy nem jelent gondot, de a koraszülötteknék néha még nincs kialakulva tökéletesen ez a képesség)

Én azért csak szorgalmasan fejtem a tejet, mert tudtam, hogy elöbb utóbb megtanul rendesen inni a mi pici babócánk és én a lehetö legjobbat akarva neki igenis az anyatejjel szerettem volna táplálni. Az elsö napokban sokat szenvedtem azért a pár csepp lefejt tejért is, de úgy az 5. nap körül ugrásszerüen megnött a lefejt tej mennyisége.....szerencsére addig sem kellett aggódnom, hogy a kisfiúnk éhen hal, hiszen megnyugtattak a növérek, hogy a pirinyó kis gyomrocskája amúgy sem vesz be nagy mennyiségeket, meg ha szüksége lenne rá, adnak hozzá amúgy is speciális pótlást, ami a koraszülöttek igényeit kielégíti.

Végül 12 napot töltött pici babánk a koraszülött osztályon, majd meglepetésszerüen egyik napról a másikra kiengedték. Röviden annyit, hogy a hétföi viziten a föorvos kezet ráz velem és gratulál, hogy a babánkat ma hazavihetjük, majd látják rajtam hogy elfehéredem, hiszen szó se volt ilyenröl......erre megnyugtat az osztályos orvos, hogy a föorvosúr kicsit el van tévedve, a mi babócánk még marad kicsit, a hét vége felé fogják kiengedni.....nem sokkal késöbb egy másik orvos jön, hogy akkor beszélgetnünk kellene kicsit a kórház elhagyását követö idöszakról, mert ugyebár másnap mehetünk haza (erre aznap másodszorra kapot sokkot).

Itt be kell hogy valljam hösiesen hogy akkor, ott pillanatnyilag nem tudtam elképzelni, hogy hogyan is fogom tudni gondját viselni ennek a csöppségnek egyedül, mindenféle segítség nélkül.
Hiszen addig napjában körülbelül 5-6 órát töltöttem csak mellette, napi 2-3 pelust cseréltem csak, jó esetben 7-8 szor etettem meg cumisüvegböl összesen, inkább kevesebb sikerrel.....minden más baba körüli teendö a növérekre maradt, pl. egyszer sem fürdettem meg (itt kint mondjuk nem is nagyon fürdetik a babákat amíg nem esik le a köldökcsonkjuk) Arról nem is beszélve, hogy a koraszülött osztályon töltött idö alatt a nap 24 órájában monitoron követték figyelemmel a baba szívhangját, oxigéntelítettséget, stb. - ez számomra nagy megnyugvást jelentett és olyan elképzelhetetlennek tünt számomra, hogy ennek most egyik pillanatról a másikra vége szakad, nem lesz többé minden lélegzetvétele szakértök álltal nyomon követve, egyszerüen és nagyszerüen a mi gondjainka bízzák a kisbabánk, aki persze természetesen tökéletesen egészséges volt, olyan állapotban, hogy nem volt szüksége további kórházi megfigyelésre így hazaengedték.....csak nekem ez egy kis idöbe telt, mire ezt felfogtam és örülni tudtam, félretéve az aggodalmaim és meg tudtam végre gyözni magam, hogy "képes vagyok rá"
Tudom ez furin hangozhat, de ez a képes vagyok rá érzés (mármint a kisfiúnkról való gondoskodásra gondolok itt) számomra nem volt egyértelmü.....
Nálam nem kezdödött el ez a folyamat rögtön a szülés után, nem kellett az elsö óráktól fogva minden pillanatban ott lennem és gondoskodnom a kisbabánkról, számomra nem volt természetes minden babával kapcsolatos mozzanat....

ezt olyan nehéz megfogalmaznom, akinek nem volt dolga kis 2 kilós kis koraszülöttel, akin madzagok lógnak mindenhonnan, amikre minden tisztábatétel, öltöztetés és etetés során oda kell figyelni, nem tudhatják miröl beszélek.....én nem szoríthattam olyan fesztelenül magamhoz a kisbabánk, mert féltettem a kis törékeny testét, meg mindig útban voltak a madzagok......nekem nem adattak meg azok a bensöséges pillanatok, amikor az újszülött kisbabát odaveszi a kismama maga mellé az ágyba és jól lakatja a cicijéböl és mindezt úgy teszi, hogy az a világ legtermészetesebb dolga.
Tényleg nem tudom leírni ezeket az érzéseket......persze a kötödés hamar létrejött nálunk is,

miután hazahoztuk a kis Bencét és elkezdödött az az intenzív idöszak, amikor végre a nap 24 órájában mellettem lehetett végre a mi kis fiúnk. Nem tudtam betelni a látványával, meg olyan szívesen hallgattam a szuszogását, ahogyan az ágyam melletti bölcsöben aludt.

itt még a kórházas mini hálószákban,
 jól látszik hogy a böcsö felét foglalja csak el hosszában

Az elsö fürdetés is megtörtént, ezt még a védönö csinálta, mert ekkor még mindig nem volt teljesen leszáradva a köldökcsonk, és egyúttal megmutatta a legfontosabb fogásokat is.....

ezen a képen látszik igazán milyne kis törékeny volt a mi kis pici babánk kb. 2 hetes korában.